Fátrai Krisztina fodrászmester

Fátrai Krisztina

Fátrai Krisztina Ezüstkoszorús Fodrászmester, négyszeres Magyar Bajnok, többszörös Nemzetközi Kupagyőztes, a Mesterválogatott Tagja.
A fodrászmester 1995-ben végzett a Dallos Ida szakképző iskolában fodrászként. Mesterei Magyarországon Joó Jánosné, Vincze Zoltánné, Szabó Ferenc, Tárnoki László, Szécsényi István, Szabados Irene voltak, akik megalapozták a tudását és a mai napig meghatározzák azt a szakmai utat, amit képvisel. Tanulmányait tovább folytatta Olaszországban, Londonban, Párizsban, majd 2009-ben diplomás szakoktató lett, diplomáját a Pécsi Tudomány Egyetem Pollack Mihály Műszaki Karának fodrász szakirányán folytatta. 1996-tól a BES Hungary oktató fodrásza lett, ahol a termékek népszerűsítése mellett az alapokat is megtanította a tanulni vágyó fodrászok számára.  1997-től több száz hazai és nemzetközi fellépése volt és szakmai oktatást tartott. Ugyanebben az évben az Italy Hair Fashion márka művészetivezetője lett, ahol a képzési rendszert is kialakította.  2000-ben jött a felkérés: legyen az Intercoiffure nemzetközi fodrász szervezet tagja. Ebben az időszakban minden évben önálló frizura kollekciót alakított ki, melyhez oktató videókat is készített – szám szerint 14-et -, amik előbb VHS-en, később DVD-n kerültek kiadásra és amelyből a felnövekő fodrászgeneráció az alapoktól egészen a haladó szintig tanulhatott. Ezeket a kiadványokat mind a mai napig használják a képzési helyek, hiszen időtálló tudást adnak a fodrásztanulók és a végzett fodrászok számára egyaránt.

2005-ben Hansági Gyula felkérésére a Kemon Magyarország művészeti vezetője lett, ahol számos oktatást és a képzési rendszert is kialakította. 2007-ben az olaszországi anyacég felkérésére a rangos londoni Salon International rendezvényen lépett fel, bemutatva önálló kollekcióját.

2009-ben mestervizsgázott. 2013-ban egy más irányba indult, az olasz tudásanyag után a német Schwarzkopf Professional rendszerét és stílusvonalát sajátította el, majd adta át a fodrászoknak, mint a márka hazai oktatója. 2017-től az Indola Magyarország oktató fodrásza lett, számos hazai képzést tartva a szakmának.

2018-tól az Ipartestületekkel, Iparkamarákkal szoros együttműködésben kihelyezett vidéki oktatásokat tart, a vidéki fodrászélet legnagyobb örömére – a területileg illetékes képzési helyeken.

2021-ben az online oktatási területen is megvetette lábát, online oktatásai speciális témaköröket járnak körbe, melyeket az érdeklődő szakemberek egyesével, vagy akár egy nagy csomagban is megvásárolhatnak és abból kényelmesen, otthon is képezhetik magukat.

2022-ben Fátrai Krisztina nagy lépésre szánta el magát, több online, élő képzést tartott több 100 fodrász számára, akik egyidejűleg követhették végig három előkészítetlen frizura lépésről-lépésre történő megalkotását. Alkalmi frizurák könyve nagy sikert aratott, mely egy saját módszertani könyv és amely tíz frizura lépéről-lépésre történő elkészítését tartalmazza. Fátrai Krisztina az örök megújuló, akinek oktatási stílusa mindig a nézőközönség aktuális tudásszintjéhez igazított, így képzésein mindig mindenki fejlődik.

Közvetlen stílusa és az előbb említett oktatási metodikája miatt nagyon közkedvelt; oktatásai a meghirdetés utánipár nappal már be is telnek.

FODRÁSZMESTER PROFIL

2020-ban indult a Fátrai Krisztina fodrászmester Facebook oldal is, mely kizárólag a szakmának szól és nem titkolt célja egy alkotó és egymást támogató fodrászközösség létrehozása.

Fatrai_kontyshow_1949

Fátrai Krisztina Ezüstkoszorús Fodrászmester

Négyszeres Magyar Bajnok
Többszörös Nemzetközi Kupagyőztes
Mesterválogatott Tagja
Diplomás Szakoktató ( Pécsi Tudomány Egyetem Pollack Mihály Műszaki kar/ fodrász
szakirány)
Szakújságíró
Kiadott oktatási Publikációk és egyéb tevékenységek:
Alkalmi Frizurák Könyve (saját módszertani könyv)
Tizennégy különböző szakmai DVD Megalkotója
(Gyakorlati képző helyeken, Oktatási anyagként használt tananyag)
2023 Országos Melírtechnikai és szőkítéselméleti bemutató körút
2023 online videók
2023 Múzeumok éjszakája: A jólfésültség története-Fodrászipari forradalom Budapesten
2022 élő online kurzusok
2021 online oktató videók
2018 Ipartestületekkel, Iparkamarákkal szoros együttműködésben kihelyezett vidéki oktatások
2017 Indola magyarország oktató fodrásza
2013 évétől, Schwarzkopf Professional Oktatója
2009 Mestervizsga
2007 Salon Iternational
2005 Kemon Magyarország művészeti vezető
2000 évétől Önálló frizura kollekciók
2000 Itercoiffure nemzetközi fodrász szervezet tagja
1997 Italy Hair fhashion művészeti vezető
1997 évétől, Professzionális márkák Művészeti Vezetője
1997 évétől több száz, Nemzetközi fellépés és oktatás
1996 BES Hungary oktató fodrásza
1995-ben végeztem a Dallos Ida szakképző iskolában fodrászként

Kiadott oktatási Publikációk és egyéb tevékenységek

Haj és Stílus: Új korszak >>
Haj és Stílus: Határtalan fantáziával >>
Fodrászat: Mit üzen a hajunk nekünk? >>
Fátrai 20-40 >>

„A fodrászat egy olyan fantasztikus eszközt ad a kezünkbe, amivel embereket lehet megszépíteni, átváltoztatni. Ez az eszköz színes lehetőségek tárháza, ami nem csak egy egyszerű „nyírás”-ban merül ki. Egy divattervező munkájához tudnám hasonlítani. A fej térarányaihoz, az archoz, a stílushoz, a bőrszínhez, a forgókhoz kell a frizurát tervezni, majd ezután pontos szabásminta terv alapján elkészíteni. Hasonlattal élve, lehet egy nagyon jól szabott szoknya a legkülönlegesebb anyagból, nem fog egyformán állni senkinek, a frizurakészítés is ilyen személyre szabott kell, hogy legyen.”

FÁTRAI KRISZTINA FODRÁSZMESTER OKTATÁSAI

Képzéseiről itt olvashat bővebben!

FÁTRAI KRISZTINA A SZALONBAN

Kíváncsi arra, milyen frizurát alkotna Önnek Fátrai Krisztina? Jelentkezzen be egy személyes konzultációra az alábbi rendszeren keresztül: https://bwnet.hu/salon/245/F%C3%A1trai%20Szalon/&off=true