Oroszlán Szonja

Színésznő

Oroszlán Szonja

2005-ben egy filmszerep kapcsán találkoztam a Krisztával.
Kriszta szalonjában beszéljük meg a találkozót, épp akkor érek oda, amikor Szonja beül a székbe, így jelen vagyok, miként beszélik meg az Egy szoknya, egy nadrág című film bemutatójára való frizurát. Alig egy éve ismerik egymást, de annyira jól sikerült az eddigi együttműködésük, hogy Szonja minden fontosabb eseményre Kriszta segítségét kéri. Tovább a teljes cikkhez >>

„2005-ben egy filmszerep kapcsán találkoztam a Krisztával. A filmesek őt kérték fel, hogy fesse át a hajamat „középkori” vörösre. Nem ismertem, de a sminkesek, fodrászok megnyugtattak, hogy ő fest ma a legszebben és legjobban az országban. A festés tökéletesen sikerült, de jött még egy kemény feladat. A forgatás befejezése után egy napunk volt visszamenni a melírozott szőkémre, egy televíziós felkérés miatt. Annyira jól sikerült, hogy észre sem lehetett venni, hogy előtte mennyi minden történt a hajammal. Ez a „teszt” elegendő volt nekem arra, hogy onnantól kezdve Fátrai Krisztit válasszam fodrászomnak. Azóta próbálkoztunk barnával, a szőke több árnyalatával, más vörösökkel. Rendezvényeken, díjátadókon, premiereken mindig hallgatok rá, mert biztos, hogy az eseményhez megfelelő frizurával jelenek meg. Minden elfogultság nélkül mondhatom, hogy vakon bízom benne, mert tényleg ő a legjobb!
Oroszlán Szonja”


Sárik Péter

Zongoraművész

Sárik Péter

Sok éve járok Fátrai Krisztához. „Soha nem felejtem el azt a bágyasztó nyári délutánt, mikor egy hirtelen ötlettől vezérelve, valahol a külvárosban betértem egy ismeretlen fodrászhoz. Halkan duruzsolt a ventillátor, becsuktam a szemem és élveztem ahogy a hölgy matatott a nedves hajammal. Kicsit talán el is szenderültem, de egyszer csak vége lett, kinyitottam a szemem és belenéztem a tükörbe.

Egy pillanat alatt múlt el a varázs, a döbbenettől szólni se tudtam. Egy szerencsétlen, reménytelen lúzer nézett vissza rám. Finoman szólva nem sikerült a frizura. Szörnyű volt a tudat, hogy ezzel a fejjel kell élnem a következő hetekben, de már nem volt mi tenni. Nagy tanulság volt! Megtanultam, hogy jobb ezt a dolgot nem a véletlenre bízni.

Sok éve járok Fátrai Krisztához. Öröm és boldogság! 🙂 Szerintem nekem nincs sok macera a hajammal, nem is foglalkozom vele sokat, de a fenti történet után már világos, hogy nincs kis vagy nagy feladat, csak jó vagy pocsék fodrász. Kriszta pedig nagyon jó, így lettem hűséges kuncsaftja. Ráadásul remekül kijövünk, hisz nem csak hivatásának mestere, hanem remek ember is!

Aki nem hiszi járjon utána! Ajánlom szeretettel mindenkinek!”
fotó: index.hu


Fenyő Iván

Színész

Fenyő Iván

Mióta véget ért a forgatás többször voltam Krisztinánál magánemberként is. „A Veszettek című film forgatása kapcsán kerültem a Fátrai Szalonba, Krisztina kezei közé. A karakter megkívánta, hogy teljesen átalakítsam a külsőmet, ezért a hajam katonás rövidre lett vágva és sötétbarnára festve, mi több a szakállam és a szemöldököm is. Mivel eredetileg szőkés-vörös vagyok, ezt a műveletet a forgatás alatt legalább tízszer meg kellett ismételni. Bíztam Krisztina szaktudásában, és nem csalódtam.

Mióta véget ért a forgatás többször voltam Krisztinánál magánemberként is, hogy vágja le a hajamat, mert szeretem a frizurákat amiket készít.”


Návai Anikó

Hollywoodi riporter

Návai Anikó

Logikus volt. „Fátrai Kriszta szalonja a stúdiónk alatt van, logikus volt, hogy oda menjek. De ahhoz már Kriszta kellett, hogy vissza is térjek! Pontosan tudja, mire van szükségem, hogy a hajam az ékszerem, nem is kell megbeszélnünk! Köszönöm!”


Bata Éva

Színésznő

Bata Éva

Időközben annyira megkedveltem ezt a színt… „Színésznőként, az átalakulás és egy újabb karakter megformálása miatt, sokszor be kell vállalni olyan változtatásokat is magamon, amely nem csupán egy smink vagy egy ruha, amit egyszerűen lemoshatok vagy átcserélhetek. Ez történt a Veszettek film forgatása kapcsán is, ahol a szerephez egy világos szőke hajszínt álmodtak meg nekem. Így kerültem a Fátrai Szalonba. Csak annyit tudtam, hogy itt festik majd be a hajam. Nagyon világos szőkére az eredeti barna hajam és hogy ne aggódjak minden rendben lesz.

Amikor találkoztam Krisztivel ő azt javasolta, hogy ne legyen az egész hajam teljesen világos szőke, mert roncsolná a hajam és jobban is állna az arcomhoz, a színeimhez. A javaslatot a rendező elfogadta, így melírozott lettem. Időközben annyira megkedveltem ezt a színt, hogy a forgatás után nem kértem a visszaalakulást barnára, hanem azóta is így hordom a frizurámat.”


Lovász László

Műsorvezető

Lovász László

JÓL VAN LEVÁGVA. „Leszámítva azokat a bemutatókat, ahol komplett ribizlibokrokat szőnek bele a modellek hajába, nem hittem, hogy a fodrászat, azon belül is a hajvágás olyan nagy cucc lenne.

Aztán egyszer úgy alakult, hogy kell egy gyors hajvágás. A feleségem elküldött a fodrászához, Fátrai Krisztihez. Négy hónappal később, amikor már sokat nőtt a hajam, azt vettem észre, hogy még mindig tartja a formáját, a fazonját, egyszerűen látszik, hogy „jól van levágva”.

És tényleg, létezik ilyen – nem hittem eddig –, hogy JÓL VAN LEVÁGVA. Így aztán egyáltalán nem kérdés, hogy azóta csak Kriszti vághatja a hajam. Egyetlen problémám van csak: a hajmosásnál a fejmasszázs lehetne 20-30 perccel hosszabb, amúgy minden tökéletes!”


Stefanovics Angéla

Színésznő

Stefanovics Angéla

Azért szeretem Krisztát, mert úgy nyúl a hajamhoz, mintha külön élete lenne. Kezdhetnénk persze azzal is, hogy köszönjük Emese, de aki kicsit is többet tud Stefanovics Angéláról, tudja, hogy nem a kultusz-bankreklámmal indult el a fiatal színésznő sikerszériája. Talán többen emlékeznek még az uristen@menny.hu című, 1999-es magyar kisjátékfilmre – amely egyébként elnyerte a filmszemle Legjobb kisjátékfilm díját, vagy a Pesti mese cím alatt futó Óz, a nagy varázsló klasszikusra, ezekben szereplőként és forgatókönyvíróként is jelen volt Angéla, aki napjainkban a Comedy Central magyar sketch show-jának egyik meghatározó szereplője. A 9,5 Randi nagy sikerű filmben is láthattuk nagyszerű alakítását. Számos alakítása már szinte közkincs a videó megosztó oldalakon.

„Azért szeretem Krisztát, mert úgy nyúl a hajamhoz, mintha külön élete lenne. Az ő önmegvalósítása nem elvesz, vagy korlátoz, hanem ad hozzám és ez a fodrász szakmában igen ritka jelenség. Számára a fodrászat nem munka, hanem hivatás.
Stefanovics Angéla”

fotó:  velvet.hu


Kovács Vanda

Színésznő

Kovács Vanda

Kriszta nagy érzékenységgel, a személyiségemnek megfelelő hajformával ajándékozott meg! Fátrai Krisztina készíti Kovács Vanda színművésznő frizuráját, akit számos színdarabban üdvözölhet a színházat kedvelő közönség. A színművészek haja különleges törődést kíván, hiszen szerepeikhez jó néhány átváltozáson mennek keresztül

„Színésznőként mindig problémát okozott a frizurám, ugyanis nekem nem lehet ún. -Frizurám-! Szívesen követném olykor a hajviseletek, és hajszínek divatját, de a színházi fodrászmesterem egy nagyon merész és pl. egy igazán rövid hajkoronától kiejtené a kezéből a fésűt. Olyan modellben kellett tehát gondolkodnom, amivel nincs sok gond, megfelelő hosszúságú egy-egy újabb szerep karakteréhez, de a mindennapjaimban is szeretni tudjam magam. Rátkai Erzsi jelmeztervezőm ajánlotta nekem a Fátrai Szalont, ő ugyanis már évek óta ide járt. Neki igazán extravagáns frizurát vághat Kriszta. Így aztán elmentem a Mester nőhöz, akinél azóta is többször jártam már. Nem lehettem könnyű eset, mert azt is kértem tőle, hogy divat ide vagy oda, ne „tucat hajmodell” legyek! Kriszta nagy érzékenységgel, a személyiségemnek megfelelő hajformával ajándékozott meg! Ő igazi Művész! Kovács Vanda”


Dobó Kata

Színésznő

Dobó Kata

Dobó Katával és fodrászával, Fátrai Krisztinával május végén találkozott a Haj és Stílus, amikor épp befejezték Kata új filmjének, a Szabadság, szerelemnek a forgatását.


Márton-Végső

Tervezőpáros

Márton Rózsa és Végső Gizella

Együtt álmodják meg a frizura kollekciók csodálatos ruháit. Márton Rózsa és Végső Gizella már az egyetemi évek óta együtt tervezik divatos és modern ruhakölteményeiket. Munkájuk során sokat dolgoznak színpadi show műsorokra, így kerültek kapcsolatba Fátrai Krisztinával 2005-ben és azóta is együtt álmodják meg a frizura kollekciók csodálatos ruháit.

Terveznek cégeknek munkaruhákat az ötletesség jegyében, mindig a vállalat imázsának megfelelően. Számos menyasszony érte már meg élete legcsodálatosabb napját, az esküvőjét Márton-Végső menyasszonyi ruhában. Személyre szabottan terveznek sportos és elegáns egyedi darabokat azok számára, akik szeretik a különleges ruhákat. Ha Márton-Végső ruhában járunk mindig begyűjthetjük az aktuális bókokat a megjelenésünkkel kapcsolatban.

„Frizurában is szeretjük a kreativitást és merész vonalvezetést, amit Kriszti mind hajvágásban, mind hajfestésben megvalósít számunkra”
Márton Rózsa és Végső Gizella