Immáron harmadik alkalommal kapta a felkérést Fátrai Krisztina, a magyarországi Kemon művészeti vezetője, aki 2007-ben a londoni Salonon is fellépett a Kemon színpadán, hogy most is legyen részese az anyacég nagyszabású rendezvényének, a Kemon Daysnek, és közel 1500 néző előtt mutassa be munkáját. Mint eddig, most is csupán egy kikötés volt: a legújabb Italian Touch stílustrendeknek megfelelőt kellett alkotni a színpadon, adott modellen, minden másban szabad kezet kapott.
A grandiózus showműsorban Krisztina két frizurával szerepelt. A tüllszoknyás, farmertopos, igen dekoratív modell egy punk vonalú frizurát kapott, amiben Krisztina sajátosan ötvözte az épített hajat a hullámkészítéssel. Az oldalvonal kialakításban és térben a homlok fölött is hullámvonalak helyezkedtek el. A másik frizurát előkészítésként egészen apró göndörre formázott. A közel 1500 fős közönségnek egy speciális göndörítést mutatott be, amit Krisztina fésű nélkül, kezével habosított és dolgozott össze. Módszerével egy fantasztikusan látványos frizurát alkotott, a végső finishnél tarkótűzéssel készített. A ’80-as évek stílusjegyeinek megfelelően a halánték- és homlok fölötti rész kiemelte, amit a lakkozás-szárítás együttese tett igazán tartóssá. A közönség fergeteges tapsviharral honorálta a látványos bemutatót.
Kettesben Fátrai Krisztinával – Interjú Tovább a teljes cikkhez >>
Rimini 2010 – Tovább a teljes cikkhez >>